Radarkép 2006. augusztus 20. 21:00
Gondolatok a Tragikus Tűzijáték 5. évfordulóján –
Magánvélemény arról, valóban elkerülhetetlen volt-e a baj?
írta: Pártai Lucia
Tisztelt Látogató, praktikus tanáccsal szeretnénk segíteni, hogyan tud Önmaga is a legeredményesebben tájékozódni a zivataros időszakokban keletkező viharok kialakulásáról, haladásáról, hogy ne legyen kiszolgáltatva a természeti csapásoknak és az esetleges emberi mulasztásoknak.
Az internetező közösség tagjai szerencsés helyzetben vannak, ahogy voltak is pl. 2006. augusztus 20-án is. Akik akkor elfogadták a javaslatunkat, figyelték a radarképet, látták, ahogy közeledik, majd megérkezik a vihar a fővárosi Duna partra.
Lejjebb olvashatják annak történetét, hogy hogyan volt módunk és lehetőségünk saját erőnkből segíteni azoknak, akikhez eljutottak szavaink és megfogadták tanácsainkat.
A javaslatunk ma is ugyanaz, mint ami akkor volt:
1. lépés:
Célszerű mindjárt reggel elolvasni a legfrissebb, az elvárható szakmai gondossággal elkészített előrejelzésünket, amelyet folyamatosan frissítünk és a napközbeni változásokat aktualizáljuk.
2. lépés:
Amennyiben a prognózisban viharos zivatarok esélyét olvassák, a meghatározott időszakban a lehető legjobb „önsegélyező” módszer, ha ellenőrzik az interneten a radarképeket. Ennél jobb, több és pontosabb információt nyújtó eszköz nem létezik a lakosság számára, amikor az előrejelzés éppen bekövetkezik.
A radar valós időben és nagy felbontásban „látja” és láttatja azt, ami az időjárásban éppen az adott pillanatban történik. Az érdeklődők nem a megyék vagy kistérségek színes kifestőit, „kis-óvodásoknak” való képeskönyveit nézhetik, hanem azt a konkrét információt, amelyen látható a konkrét hely, illetve zivatar és annak haladási iránya. Látható rajta, hogy pont Ön felé, vagy Önt elkerülően halad-e. Néha ugyan előfordul, hogy a zivatar közben előbb megszűnik, minthogy odaérne Önhöz, vagy éppen ott, helyben képződik, és a radar csak akkor látja, ha már esni kezd. Mégis a lehető legjobb és legmegbízhatóbb tájékoztatás a lakosság részére a radar képkockáiból összeállított radarfilm.
Általánosságban van elég idő megtenni az óvintézkedéseket (az élet- és vagyonbiztonság érdekében), vagy szerencsésen fellélegezhetnek, mert látják, hogy a vihar elkerüli Önöket. A radarképeket megnézhetik hagyományos internet kapcsolattal de menet közben, gyanús viharfelhőt látva akár mobiltelefonon is. Képzeljék el, hogy ott ülnek egy szabadtéri rendezvényen vagy pl. a Balaton parton, gyanús sötét felhőt látnak és „okos-telefonjukon” máris megnézhetik az aktuális radarképeket, látják a friss mérést a zivatarokról és megnyugszanak vagy épp sietősre fogják a lépéseiket. Hihetetlen nagyszerű módszer, hogy ezt a technika lehetővé teszi.
Szilárd már készített itt az Eumet.hu-n egy kisfilmet (megtalálható a videókban) amely segíti Önt a használatában, de a jövőben is tart majd segítő tájékoztatást.
Külön szeretném kiemelni a horvát radarképet azoknak, akik az ország középső és nyugati 2/3-ában laknak, mert ez az Önök számára is használható felbontású, nem kicsinyített, nem tompított, nem lebutított. Időben nem késleltetett és ami még nagyon fontos, az általunk elérhető oldalon tele van magyar településnévvel, így pontosan be tudja azonosítani az Ön számára fontos területeket.
A keleti országrészt a szerb, román, szlovák radar is mutatja. Mindez lehetne elszomorító is, hogy kénytelen vagyok Önnek a környező országok radarképeit ajánlani, de inkább örüljünk, hogy a szomszéd országok adófizetőinek pénzén mi magyarok is jól tudunk hazánkra, saját magunkra vonatkozóan tájékozódni, a magunk életét és vagyonát védeni.
Ezeken a szomszédos országokban készülő radarképeken általában részletesebben ábrázolják hazánk részeit, mint az állami honlap térképén. Sajnos, nemzetünk állami meteorológiai szolgáltatójának térképén egyetlen hazai város sincs feltüntetve, így most „vaktérképen” kell megtalálni a saját tartózkodási helyüket, vagy pl. a sokak által kedvelt kiránduló-centrum a Tisza-tó sem érdemesült a megjelenítésre, megnehezítve így a pontos tájékozódást. Az erre a térképre montírozott radarmérési eredmények is hasonlóan „lebutítottak”, bár állami meteorológus kollégák valamennyien a jól látható, nagy felbontású, részletgazdag radarképeken követhetik nyomon azokat a viharokat is, amelyek az Ön nyakába zúdítják a jégesőt. Ezt a Hawk-nak nevezett rendszert ismerők pontosan tudják.
Ráadásul sajnos a kis felbontású hazai radarképek olykor jóval később is kerülnek fel az internetre, mint a környező országoké, amelyek „belátnak” Magyarországra is, így előfordulhat, hogy egy gyors zivatar már el is múlik, mire az állami honlapon a radarképet láttatni engedik Önnek. Sajnos olyan ez, mint a tegnapi tőzsdeadatok: adatok, de használati értékük rendkívül csekély. Szinte hallom, ahogy Önben is megfogalmazódik a kérdés: „Meddig kell még elszenvednünk, hogy az állami közintézmény, helyzetével visszaélve, visszatartsa az adóforintjainkon, az Önén és a magáncégekén is már kifizetett valósidejű, nagy felbontású radarképeinket és mikor fogjuk végre ezeket mi is látni az állami honlapon az apróhirdetéseik, reklámok, bannerek helyett”. – Sajnos erre a kérdésre nem tudhatjuk a választ, de remélem, soraimat olvassa olyan is, akinek joga és egyben kötelessége is ebben az ügyben intézkedni. Még mielőtt a következő viharzóna megérkezik a lakosság nyakába.
És hogy miért bizakodhatunk? Mert ez az Ön élet-és vagyonvédelmére alkalmas közérdekű mérés és már van jó példa. Ugyanis 2005. május 24-ig még mindössze 6 óránként tett ki az OMSz 1-1 db képet. Mindössze négyet egy nap alatt, miközben 96 db mérési kép készül naponta. Így az egyiken még nem látszott a vihargóc, a másikon pedig már nem, hiszen előfordult, hogy 6 óra alatt a viharzóna el is hagyja az országot, közben felhőszakadásaival elöntött pincéket, megárasztott patakokat. Ezek haladását, mely településeket vesz célba, Önnek is látni lehetett volna a radarfilmen. Mégsem lehetett, hiszen azokat az áldozatul eső lakosság helyett csak az állami meteorológusok nézhették, miután vezetésük és a felügyelőjük úgy dönthettek addig, visszatartják a radarképeket.
Ez történhetett egészen 2005. május 24-ig.
Így pl. 2005. áprilisában az emlékezetes Mátrakeresztes környékén pusztító vihart ugyanúgy nem láthatta a hazai lakosság, mint az ugyancsak akkor áprilisban nagy kárt okozó Mád környékén tombolót sem, ott egy ember meghalt, elsodorta a hirtelen megáradt patak. De a hosszúpályi emberek sem nézhették még akkor a radarméréseket, pedig azon láthatták volna, hogyan közeledik feléjük a jégeső, nyilván lett volna, aki megvédhette volna a szabad ég alatt kint maradt értékeit. Mindezen zivatarokat nézte viszont a nagy felbontású radarképeken a közfizetett állami meteorológus, az nem, akinek a jég a nyakába zúdult.
Nos ekkor, 2005. májusban, egy pénteki napon megkérdezte tőlem Pokorni Zoltán országgyűlési képviselő, miért a szlovák radarképen mutatom a televíziónézőknek reggel élő adásban, hogy éppen hol jár hazánk fölött a vihar és mutatom meg, hogy merre várható a haladása, hová érkezik nagy valószínűséggel a következő órákban.
Akkor Pokorni úr csodálkozva kérdezte, magyar radarkép nincs? Válaszoltam, dehogy nincs, csak visszatartják. Ezután hétfőn interpelláltak az azonnali kérdések órájában az akkori felügyelő környezetvédelmi miniszterhez. Nagy köszönet érte, eredmény: másnap, 2005. május 24-én 14 órakor végre elindult a 15 percenkénti radarkép szolgáltatás az állami honlapon. Hogy Ön is nézhesse, ha akarja, pont Ön felé tart-e a vihar, vagy szerencséje van. Már nem 6 óránként, hanem 15 percenként kikerült, hatalmas előrelépés volt az Önnek járó közérdekű adat megismerése terén, miközben tudjuk, közérdekű adat visszatartását, meghamisítását a Büntető Törvénykönyv 177 §-a ismeri.
Hírek szerint manapság előző nap déltájban készült felvételről adják le az időjárás-előrejelzést a közszolgálati televízióban az állami meteorológusokkal, reggelente háromszor ugyanazt. Azt megelőzően hajnalonként élő adásban cégünk részéről mindig friss radaron és műholdképen tájékoztattuk a lakosságot: hol van vihar, hol eredt el a havazás, merre van ónos eső, hová tart, Önnek hol mi miatt kell akkor épp vigyáznia, vagy nem kell semmitől tartania. Előző napi felvételről nyilván nem lehet ezt megtenni az Ön gyors, pontos tájékoztatására, így mindenképpen azt javasolom, reggelente indulás előtt nézze meg az interneten a friss előrejelzést és akkor is amikor bármilyen szabadtéri programot tervez, ha zivatarokról olvas, ellenőrizze a friss állapotot a radarfilmeken!
A lényeg:
Mi meteorológusok azzal segíthetünk Önnek a legjobban, ha a lehető legmegbízhatóbban előrejelezzük, időben frissítjük, melyik napon, melyik napszakban, melyik országrészben van oka figyelni a radaron a gyakran csak néhány négyzetkilométernyi viharokat, amelyek lehetnek olyan méretűek, hogy az utca egyik végén szakad a jég, a másik végén süt a Nap. Ezért kell ezt a fontos életvédelemre, vagyonvédelemre alkalmas közérdekű mérést a lehető legnagyobb felbontásban közzétenni az Ön számára.
Ezt biztosítja az Alkotmány 61. § (1) bekezdése, értelmében a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.
Mi magunk – közpénz felhasználása nélkül – magánmeteorológiai cég munkatársaiként tájékoztattuk a lakosságot 2006. augusztus 20-án reggel is. Az MTV szerződött partnereként a reggeli műsorban volt lehetőségem figyelmeztetni a nézőket az este érkező viharzónáról Szakmailag és emberileg is kötelességem volt mindezt megtenni. A figyelmeztetésünket pár százezren látták, arról hogy délután 16 óra után mindenképpen nézzék az interneten a radarképet, azon majd láthatják, hogyan érkezik meg a kánikulai melegben Ausztria irányából az erős hidegfront, láthatják majd amint kialakul a zivatarok láncolata, és láthatják majd hogyan éri el a vihar a Budai hegyeket, a budapesti tűzijáték színhelyét”.
20 és 21 óra között a Dunántúlon már robogott a viharzóna Budapest felé. Ezt akkor – megfogadva reggeli tanácsunkat – sokan figyelték tehát az interneten a radarokon, nem is indultak el a Duna partra, mivel látták, hogyan erősödik a vihargóc Budapest közelébe érve.
Legutoljára, egy órával a vihar kitörése előtt, a T-Mobile telefontársaság minden megrendelőjének kiküldött egy a viharra figyelmeztető sms üzenetet. Ezt a velünk kötött szerződésük alapján magáncégünk szolgáltatta számukra, a társaság pedig így segíthetett általunk sok ezer embernek.
A viharzóna érkezését minden hazai meteorológus tudta előre, nemcsak a magán, hanem tudta nagyon pontosan az állami is.
A négy – Duna-partra – kitelepült országos televízióval magáncégünk nem volt munkakapcsolatban, így prognózisunkat nem „tukmálhattuk” rájuk, de azt gondoltuk: ahogyan mi is, úgy a saját szerződött partnerük a Hivatalos Állami Szolgáltató, ugyanígy látja a veszélyt. A lakosság figyelmeztetése pedig „hivatalból és haladéktalanul” kormányrendeletben előírt legalapvetőbb közfeladatuk. Amikor 19:39 perckor elküldtek egy üzenetet egy hivatal (katasztófavédelem) felé, akkor küldött-e az állami szolgáltató üzenetet a lakosságnak is (hírügynökségeken, tv-ken keresztül)? Hiszen gyakorlatuk szerint naponta, azt megelőzően és azóta is folyamatosan adnak ki hírügynökségi előrejelzéseket. De a saját televíziós megrendelőiket értesítették vajon? Hiszen este 20 és 21 óra között azok gyakori élő bejelentkezésben hirdették az otthon maradt családtagoknak, nézzék náluk a budapesti tűzijátékot. Ezt tette az MTV, Hír Tv, Rtl, TV2, mindegyiknek az állami meteorológiai a szerződéses időjárási szolgáltatója, addig és azóta is. Ha akkor az alatt az egy óra alatt a vihar előtt elmondják azt a 19:39-es üzenetet a sok millió tévénéző lakosságnak, hívhatták volna a Duna parton kint lévő rokonaikat?
Az állami szolgálat működésével kapcsolatos 277/2005-ös kormányrendelet kötelezően előírja:
az OMSZ „állami feladatként hivatalból és haladéktalanul meteorológiai alapadatokat átad, előrejelzéseket nyújt a lakosság számára
különösen az élet-, egészség- és vagyonvédelmi, katasztrófavédelmi… vészhelyzet, környezeti katasztrófa, illetve az ipari baleset megelőzése, elhárítása érdekében”
A Szolgálat ezen feladatainak ellátását nem veszélyeztetve, a költségvetésben tervezett összkiadásainak 10%-áig vállalkozási tevékenységet végezhet”
Az állami szolgálat akkori vezetője, Dunkel Zoltán a tragédia után a Figyelőnetnek nyilatkozott:
„A vasárnapi a legsikeresebb prognózisunk volt. Az OMSZ egyébként megrendelésre, külön díjazásért nyújt meteorológiai biztosítást egyes rendezvények szervezőinek.
Egy állami rendezvényt azonban ingyen is biztosított volna az OMSZ, ha megkeresés érkezik, de ilyen nem történt.”
” VISSZAÉLÉS KÖZÉRDEKŰ ADATTAL”
BTK 177/B.§ (1) Aki a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényi rendelkezések megszegésével
a) tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget,
b) közérdekű adatot hozzáférhetetlenné tesz, vagy meghamisít,
c) hamis vagy hamisított közérdekű adatot hozzáférhetővé vagy közzé tesz,
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt jogtalan haszonszerzés végett követik el. ”
A helyszínre kitelepült televíziók, az állami meteorológia szerződéses partnerei, az időjárás-előrejelzéseikben szót nem ejtettek arról, hogy konkrétan Budapesten az állami rendezvény, a tűzijáték színhelyén viharveszély várható. A katasztrófavédelemnek este háromnegyed nyolc előtt eljuttatott közlemény pedig Pest megye és benne a főváros teljes területére, mind a 187 településre egyformán vonatkozó, feltételes információkat tartalmazott, pedig a radarképek akkor már mutatták, hogy Budapestre és éppen a tűzijáték idejére érkezik vihar.
Az új FIDESZ-KDNP kormány egyik legelső igen humánus intézkedése tavaly tavasszal a tűzijáték áldozatainak és hozzátartozóinak kártalanítása volt, ezért a per folytatása okafogyottá vált. A perben a tűzijáték károsultjait védő ügyvéd által benyújtott kereset VI. rendű alperese az OMSz volt. Az ítélethozatal végül tehát elmaradt. Sosem tudjuk meg, mi lett volna az ítélet.
Emlékezetes, az OMSZ akkori elnöke, Dunkel Zoltán a tragédia után röviddel írásbeli figyelmeztetést kapott, de továbbra is ő maradt az elnök. Ezután egy év múlva a minisztérium pályázatot írt ki az OMSz elnöki posztjának betöltésére, a szakmai múltat, képességeket vizsgálva Dunkel nem nyerte el a bíráló testület bizalmát, de a Szolgálatnál maradhatott. Idén viszont Illés Zoltán államtitkár kiállt érte, mondván: „igaztalanul, politikai okból hurcolták meg őt”, rehabilitálta és újra kinevezte az OMSz elnökének.
Aktuális: szakmai körökben azt beszélik, Illés Zoltán a környezetvédelemért is felelős szakmai államtitkár „meteorológiai törvényt” készíttet elő az előzőekben vázoltak szerint elfogadhatatlan stratégiát folytató Országos Meteorológiai Szolgálat monopol helyzetének biztosítása érdekében. Az viszont köztudott, hogy a monopólium csak a kedvezményezettnek jó, a lakosságnak pedig végképp nem.
Két vélemény rólunk:
http://bajla.blogter.hu/?post_id=7167015
Jani
2006-08-21 09:39:43
„Minden híreszteléssel ellentétben az M1-en már reggel mondta a Pártai Lucia, hogy sajnos várhatóan pont a tűzijáték idején éri el Pestet a viharzóna. Ha ez reggel már látható volt vajon délután nem lehetett volna pontosítani és még időben elhalasztani a tűzijátékot?”
—– Original Message —–
From: Pető Magdolna
Sent: Sunday, November 11, 2006 1:56 PM
Ø Nevem=Pető Magdolna
> Kedves Meteorológusaim!
> Amióta Önök megjelentek a TV-ben azóta csak Önöknek hiszek. Legnagyobb tény
> a budapesti nagy vihar. Ön Lucia megmondta csak senki nem akart oda
> figyelni. Mivel kis kertészetet üzemeltetek nálam semmi kár nem
> keletkezett. Köszönöm. Kívánok Önöknek jó egészséget hogy sokáig tudják
> számomra az előrejelzéseket adni. Tisztelettel Pető Magdolna Tatáról
A témában megjelent további cikkek:
Magyar Hírlap
Figyelőnet
HVG