EMS fotópályázat 2012 – eredmények

Év elején mi is hírt adtunk az Európai Meteorológiai Közösség (European Meteorological Society)  idei, immáron 2. alkalommal megrendezett fotópályázatáról, illetve a jelentkezési lehetőségekről.

A pályázóktól olyan meteorológiával kapcsolatos fényképeket vártak, melyek 2010 vagy 2011 folyamán készültek.
A jelentkezési határidő január 31-én járt le. A rendezőség beszámolója szerint rengeteg fénykép érkezett be hozzájuk szerte Európából, de még a kontinens határain túlról is. Első körben 400 fotót válogattak ki a zsűri tagjai a végső megmérettetésre. Ezt a 400 kiemelt képet Önök is megnézhetik ezen a weboldalon: EMS fotópályázat döntős képek

A zsűri, mely a legjobb 10 képet kiválasztotta, az EMS Tanácsának tagjaiból illetve elnökéből állt össze. Döntésüket indoklással együtt (angol nyelven) az alábbi linken találják: Legjobb 10 fotó

A dobogós helyezést pedig ezek a képek nyerték el:

III. helyezett: Sean Tomkins, Írország

„Köd-kísértet Moher szikláiról fotózva

Moher sziklái Nyugat-Írországban, az Atlanti-óceán partján találhatóak. „Köd-kísértetnek”, azaz Brocken Spectre-nek azt a ritka fényjelenséget nevezzük, mikor valaki egy magasabb pontról letekintve, az alacsonyabb szinten található felhőtakarón meglátja saját árnyékát. Ezeket az árnyékokat gyakran színes, szivárvány szerű keret övezi. Anno gyakran figyeltek meg ilyen jelenséget a németországi Harz hegységben, ezért annak legmagasabb csúcsát elnevezték Brocken-nek.

II. helyezett: Iván Medina Delli, Spanyolország, Tenerife

„A Teide hegy kalapja”

A Tenerife szigetén található, 3.718 méter magas Teide hegy nem csak egy földrajzi, illetve természeti látványosság, hanem a Kanári-szigetek várható időjárásának régóta megbecsült „meteorológusa”. A helyiek megfigyelései és a népi időjóslás szerint ugyanis, ha a hegy csúcsán, a képen látható módon, „felhő-kalap” képződik, az a következő 24-48 órában bekövetkező légköri labilitás növekedést, azaz viharos időjárás érkezését jelez.

I. helyezett: Vittorio Poli, Olaszország

„Tündérmesék földje”

A képen a fotós lakóhelyét, az olaszországi Asiago fennsíkon fekvő Conco városkát láthatjuk, ködbe burkolódzva. A kép a szomszédos hegy tetejéről készült.

A közönségnek is lehetősége volt véleményt nyilvánítani. Sőt a szavazásra még most is lehetőség van az oldalon, egy rövid regisztrációt követően: Közönség szavazatok. Ebben a rangsorban egy osztrák, de gyanúsan magyar nevű pályázó is bent van a legjobb 10 között az alábbi képpel:

„Stratusok a hegyek között” – Lelovics, Enikő

EMS Fotópályázat 2012

Immáron 2. alkalommal hirdet fotópályázatot az Európai Meteorológiai Közösség (European Meteorological Society).

Olyan meteorológiával kapcsolatos képeket várnak, melyek 2010 vagy 2011 folyamán készültek. A pályázat első 3 díjazottja oklevelet kap és pénzjutalomban részesül.

A képeket az EMS oldalára kell feltölteni egy regisztrációt követően: www.emetsoc.org/europhotometeo-12

A pályázati kiírás részletei is ezen az oldalon találhatóak meg.

Beküldési határidő: 2012 Január 31.

Teljes Holdfogyatkozás

2011 adventi időszakában egy teljes holdfogyatkozást is megfigyelhetünk.

Az előttünk álló hétvégén, december 10-én, szombaton teljes holdfogyatkozás lesz az esti órákban. Noha a fogyatkozás totális lesz, hazánkból az égi jelenség második felét figyelhetjük csak meg köszönhetően annak, hogy „éjszakai követőnk” csak ekkor emelkedik a horizont fölé. A már teljes fogyatkozásban levő Hold Magyarország északkeleti határainál 15:32-kor, Budapestről nézve 15:50-kor, míg a legnyugatibb nyúlványnál csak 16:04-kor válik láthatóvá, illetve láthatatlanná, ami azért kevésbé szerencsés helyzet, mer már hét perce elkezdődött az árnyékból való kilépés (15:57-kor). Egy óra húsz perc elteltével (17:18-kor) az árnyék teljesen levonul a holdkorongról, de a félárnyék barnás félhomályát még jó fél óráig észrevehetjük rajta. A félárnyék valójában 18:30-kor hagyja el a holdkorong keleti szélét.
A holdfogyatkozás a Bika csillagkép keleti részén zajlik, a Bika feje és a szarvai közötti égterületen, a leszálló csomópont közelében, melyet előző éjszaka hagyott el.

A fogyatkozás teljes egészében Szibériából, Ázsia középső és keleti feléről, Ausztráliából és a Csendes-óceánról illetve Alaszkából figyelhető meg. Az esemény eleje Észak-Amerikából, a vége Európából, a Közel-Keletről és Afrika keleti részéből látszik. A Hold 51 perc 8 másodperc hosszan tartózkodik majd a Föld árnyékában és ugyan teljes mértékben eltűnik abban, a fogyatkozás nem centrális, azaz a Hold korongja nem érinti az árnyék középpontját, attól délre halad el.

Sajnos várhatóan egy változó vastagságú felhőtakaró akadályozza illetve nehezíti majd a megfigyelést, de az esemény időpontjában mindenképp érdemes felpillantani az égre, hiszen a következő, hazánkból is megfigyelhető teljes holdfogyatkozásra egészen 2015. szeptember 28-áig kell majd várnunk. Ha alaposabban meg szeretnék megfigyelni a jelenséget, a hazai csillagvizsgálókban szakemberek várják az érdeklődőket. Ilyen pl. a budapesti Polaris Csillagvizsgáló.

Mikulások fürdőruhában

Idén 8. alkalommal vágnak neki a fürdőruhára vetkőzött Mikulások a fagynak és a hónak Budapest utcáin, hogy mosolyt és segítséget hozzanak a rászoruló gyerekeknek!

A már hagyománnyá vált decemberi, fürdőruhás jótékonysági futás, a Mikuláskocogás 2011-ben a  Csodalámpa Alapítványnak ajánlja fel a nevezésből, illetve adományokból befolyó összeget. Az Alapítvány célja, hogy a többnyire kezelésre szoruló súlyos vagy akár halálos betegek boldogabbak lehessenek egy kívánságuk erejéig, ami talán segíthet nekik a gyógyulásban is.

Az elmúlt évek támogatottjai:

2010: SOTE – Tűzoltó Utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány ;

2009: Országos Cisztás Fibrózis Alapítvány ;

2008: Heim Pál Gyermekkórház Alapítványa;

2007: Paralimpikonok felkészülése és a Mozgásjavító Általános Iskola , azon belül a Zsótér Pál Alapítvány;

2006: Conditio Humana Alapítvány;

2005: Gyermekrák Alapítvány;

2004Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége.

Hogyan segíthetsz nekik?

  • Menj el kocogni! 2011. december 11., 13:00-tól gyülekező, a West-End City Center tetején a Jégteraszon, 14:00-14:30-ig kocogás! Utána afterparty 17:00 körül a Széchenyi Fürdőben!
  • Menj ki korábban segíteni, ha van kedved! Mindig jól jön egy-két ember, aki eligazítja a többieket!
  • Ha elmész, de nem kocogsz, attól még nevezhetsz, mint gyalogos támogató!
  • Általában gyerekeket támogatnak, úgyhogy plüssmaci gyűjtést is szerveznek!
  • Ha van a közeledben olyan cég, aki 10-20-100-x összeget szívesen átutalna az alapítványnak, szólj, segítenek! Felteszik a weboldalra!
  • Van bármitek, ami a kocogáson jól jön? Tea, süti, innivaló akármi? Légyszives szólj!
  • Van jó ötleted? Írj egy e-mailt!
  • Gyere el közönségnek és mosolyogj!

Egy kis ízelítő:

Idén már Békéscsabán és Győrben is megrendezik a futást.

Meteo-Technológiai Világkiállítás (Meteorological Technology World Expo)

2011 október 18-20. között rendezik meg az idei Meteo-Technológiai Világkiállítást és Vásárt (Meteorological Technology World Expo).

A nemzetközi szakmai rendezvényen a legújabb éghajlat, időjárás és hidrometeorológiai előrejelzési, mérési és elemzési technológiák mutatkoznak be, illetve lehetőséget ad az iparágban szolgáltató cégek, a légi ipar, hajózási társaságok, tengeri / kikötői berendezéseket gyártó, repülőtereket, szélerőműveket üzemeltető, mezőgazdaságban érdekelt cégek és kutatóintézetek bemutatkozására, kapcsolatok építésére.

A kiállításra ellátogatók nemzetközileg elismert szakemberek előadásait hallgathatják meg, illetve az alábbi témakörökben találhatnak kiállítókat:

• Meteorológiai adatgyűjtő és elemző rendszerek
• Napsugárzás mérésére szolgáló rendszerek
• Hosszú- és rövidtávú előrejelzési technológiák
• Levegőminőség ellenörző rendszerek
• Föld megfigyelő technológiák
• Vízszint és áramlási rendszerek elemzése
• Szél érzékelők és szélsebesség mérés
• Cunami megfigyelési eszközök
• Modellező és szimulációs eszközök
• Fedélzeti mérési technológiák
• Hőmérséklet érzékelők
• Jelillesztési technológiák
• Páratartalom mérési rendszerek
• Csapadékmérő eszközök
• Tornádó nyomkövető rendszerek
• Műholdas technológiák
• Villámlás érzékelés
• óceáni áramlások és előrejelzési rendszerek
• Légköri nyomás mérési technológiák
• Párolgási mérőrendszerek
• Napsugárzás technológiák
• Veszélyes időjárást előrejelző rendszerek
• Állvány és tornyok
• Láthatóság elemző eszközök
• Kijelzők, megjelenítők
• Gázokat megfigyelő rendszerek
• Szuperszámítógépek
• Túlfeszültség-védelmi rendszerek
• Hidrometeorológiai veszély elemző eszközök
• Meteorológiai Radarok
• Telemetria
• Meteorológiai állomások
• Megfigyelő berendezések

A kiállítás kifejezetten szakmai jellegű, de szabadon látogatható, igaz Brüsszelben kerül megrendezésre és regisztrációhoz kötött.

Meteorological Technology World Expo

II. örökZöld Tisza Martfűi Fesztivál

Augusztus 12-19. között kerül megrendezésre a II. örökZöld Tisza Martfűi Fesztivál.
Színes programokkal várja a vendégeket a Martfű Termál SPA, mint a rendezvény főszervezője. Ezek közül néhány, számomra kedves, a teljesség igénye nélkül: éjszakai fürdőzés és csillagászati bemutató; hőlégballonozás; táncoktatás Keleti Andreával; biotermék vásár és még rengeteg különböző izgalmasnak ígérkező program.

A múlt héten ott jártam és az alábbi interjút készítettem a fürdőkomplexum vezetőjével, Tomasovszky Lászlóval a fesztivál részleteiről és a készülődésről. A szél sajnos néhol elnyomja a hangot, de a videó után megtalálják a részletes programot is.:

A részletes program itt található.

A rendezvény időjárási biztosítását az EUMET végzi.
Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődésüket a rendezvénysorozattal kapcsolatban és Önt is köszönthetjük Martfűn a II. örökZöld Tisza Martfűi Fesztiválon, vagy esetleg máskor is.

Kis ízelítő a SPA hétköznapjaiból:

Pártai Lucia

Balaton-átúszás

2011. augusztus 05.
Balaton-átúszás 2011: augusztus 06. Senki többet harmadszor?
A várható időjárás előreláthatólag nem gördít akadályokat, a péntek reggel mért vízhőmérséklet viszont egyeseket elriaszthat.

A táv továbbra is 5200 méter, Révfülöp és Balatonboglár között. Jelentkezni – a hagyományokhoz híven – szombaton 7 órától 13 óra 30 percig lehet a révfülöpi futballpályán. Az első rajt a tervek szerint 8 órakor lesz.

„Szombaton (aug. 6-án) megrendezésre kerül a 29. Pek-Snack Balaton-átúszás. A vízi rendőrség egyetértésével  7.30 és 13 óra között lehet nevezni az eseményre Révfülöpön. A Balaton várható vízhőmérséklete reggel 22-23 fok lesz, ez emelkedik nap közben. Ezúton kérünk ismét mindenkit, hogy ennek figyelembevételével  vegyen részt az úszáson.

Aki nem vállalja be a hosszú úszást, indulhat rövidebb távon is a hétvégén. Vasárnap szervezik ugyanis az Öbölátúszást, Fűzfő és Almádi között, amennyiben az időjárás megengedi.

Tavalyelőtt egy híján 9300-an teljesítették a Révfülöp és Balatonboglár közötti távot, egy éve viszont a rossz idő miatt nem tudták megtartani a rendezvényt.

2011. augusztus 04.

Még mindig nem biztos a szombati úszás! A Balaton-átúszás szervezőbizottsága a hétvégi Balaton-átúszás lebonyolításával kapcsolatban a döntést a pénteki napra (aug. 05.) halasztotta. Ma (aug.04.) úgy látszik, az időjárás aznap nem akadályozza majd nagymértékben az úszást, kicsi az esélye viharos eseménynek és az átlagos szél is gyenge marad, de sajnos a légkör bizonytalansága miatt az előrejelzés megbízhatósága nem elég nagy. Emellett a víz hőmérséklete is igencsak mérsékelt.
Aki nem vállalja be a hosszú úszást, indulhat rövidebb távon is a hétvégén. Vasárnap szervezik ugyanis az Öbölátúszást, Fűzfő és Almádi között, amennyiben az időjárás megengedi.

2011. július 28.

Következő tervezett időpont augusztus 6., azaz jövő hét szombat.

Döntés augusztus 4-én. A hétvégére várható hűvös, változékony, szeles időjárás miatt a Balaton-átúszás ismét elmarad.

2011. július 27.

Július 30-án, most szombaton van a Balaton-átúszás megrendezésének következő lehetséges napja. Eddig nem kedvezett az időjárás a legnagyobb hazai úszórendezvénynek. A végső döntést csütörtökön hozza meg a szervezőség a legfrissebb időjárási előrejelzések ismeretében. Szerdán úgy látszik, hogy a szombati nap élénk északnyugati szelet, változóan felhős-napos időt hoz a térségbe. A hőmérséklet elmarad az évszakos átlagtól és a víz hőmérséklete is alacsony. Viharos eseménynek kicsi a valószínűsége.

2011. július 22.

Július 23-án is elmarad a Balaton-átúszás. Sajnos az időjárás ismét kedvezőtlenül alakul a sportrendezvény biztonságos megtartásához. A balatoni térségben egész hétvégén várható ismétlődő csapadék, szombaton hevesebb záporok is előfordulhatnak. Emellett élénk szél fúj, az évszakos átlaghoz képest kifejezetten hideg idő várható és a tó vizének hőmérséklete is jelentősen visszaesett. Mindezek ismeretében a szervezőbizottság az újabb halasztás mellett döntött. Az új időpont július 30. szombat, melynek tartalék napjai 29., illetve 31., és ha ezeken a napokon sem lehet az úszást biztonságosan megszervezni, akkor augusztus 5-6-7.

2011. július 20.

A Balaton-átúszás következő tervezett időpontja most hétvégén, július 23-án van. A rendezvény megtartásáról csütörtökön, július 21-én döntenek a szervezők.
A keddi, illetve szerdai napon tomboló viharok csütörtöktől már nem lesznek jellemzőek, de csapadék továbbra is előfordul és csütörtökön még a szél is erős lesz. Enyhülés péntektől kezdődik és szombaton már kellemes maximum hőmérséklet, több órás napsütés ígérkezik, de záporok kialakulásának is megvan az esélye a térségben. A lehűlésnek és a szélnek köszönhetően a tó vízhőmérséklete is jelentősen csökken a hétvégére, a jelenlegi 24 fokról várhatóan 20 fokra hűl majd.

2011. június 30.

Forrás: balaton-atuszas.hu

A Balaton-átúszás szervezőbizottsága úgy döntött, hogy várható rossz körülmények miatt (szeles hűvös idő, hideg víz), hogy a július 2-i Balaton-átúszást elhalasztja.

Az új időpont a korábbi terveknek megfelelően július 23., szombat. Melynek tartaléknapjai július 22. (péntek), 24. (vasárnap). Továbbá ismert az is, hogy tartaléknap még július 29., 30., 31.

Kedves Sportbarátaink! Tudott, hogy július 8-án, 9-én van a Jolle bajnokság, ahol a biztosításban résztvevő vitorlásaink több mint kétharmada versenyez. 16 és 17-én pedig a Kék-szalag verseny, amely teljesen lefoglalja a Balatont, ilyenkor semmilyen más vízi-rendezvény nincs engedélyezve. Azt követően reményeink szerint 23-án jövünk mi, ha az időjárás is engedi.

2011. július 20.

Elfogy a Hold

Teljes holdfogyatkozás lesz 2011 június 15-én.

Érdekes és akár gyermekeknek is megfelelő programnak ígérkezik a június 15-i holdfogyatkozás, mivel már az esti órákban elkezdődik, illetve a maximumát sem olyan későn éri el.

Teljes holdfogyatkozást figyelhetünk meg, ha az időjárás is úgy akarja, sőt centrális fogyatkozás is lesz egyben, azaz a Hold a földárnyék közepén halad át. Ennek köszönhetően az árnyék a szokottnál is sötétebb lesz, viszont a nyári napfordulóhoz közeli időpontnak köszönhetően a Hold végig alacsonyan lesz látható. A jelenség kezdetére, a részleges fázisra még sötétedés előtt kerül sor és még a horizont alatt lesz kísérőnk. A fogyatkozás alatt nagyon szép égi háttér előtt láthatjuk majd a Holdat, hiszen az Ophiuchus (Kígyótartó) csillagkép legsűrűbb, Tejutas részén jár majd, a Scorpius (Skorpió) és a Sagittarius (Nyilas) között. Ez, és a végig alacsony horizont feletti magasság kiváló lehetőséget ad tájképbe komponált, nagyobb látószögű felvételek készítéséhez is. Érdemes lehet hosszú expozíciós idejű és sorozatfelvételek, egyedi expozíciók készítésében is gondolkozni. Külön érdekesség, hogy a fogyatkozás közepén a Nap még csupán 10°-ra lesz a horizont alatt, így kis ügyességgel szép alkonyati, majd kékes hátterű képeket is készíthetünk. A félárnyékos fázis kezdete és a teljes árnyék megjelenése a holdperemen 18:22 UTC-kor, azaz hazai idő szerint 20:22-kor még a horizont alatt találja a Holdat — így picit már kicsorbult holdkorong fog felkelni a horizonton. A keleti országrészben a holdkelte 18:35 UTC-kor (20:35) lesz, a nyugati felében pedig 18:45 UTC-kor (20:45). A Holdat teljesen 19:22 UTC-kor (21:22) lepi el a földárnyék, majd ettől számítva 50 perc múlva éri el az árnyék közepét, azaz a legsötétebb részt. A teljes fogyatkozás 21:03 UTC-ig (23:03) tart, majd 22:03 UTC-kor (0:03) a részleges fázisnak is vége lesz. Újabb egy óra elteltével már a félárnyék is levonul kísérőnk felszínéről.

/Forrás: Magyar Csillagászati Egyesület, http://www.mcse.hu/

Föld Napja 2011

Már több mint 40 éve, minden évben április 22-én ünneplik világszerte a Föld napját.
Magyarországon 1990 óta rendeznek ezen a napon különböző programokat, melyek a Földdel, a környezetvédelemmel valamilyen kapcsolatba hozhatók.
Eredetileg egy amerikai egyetemi hallgató, Denis Hayes fejében fogalmazódott meg a mozgalom ötlete 1970-ben. Az úr azóta világhírű kutatóvá, szakértővé vált az alternatív energiaforrások tudománykörében. Az első megmozdulásokon kb. 25 millió amerikai vett részt. A rendezvények egyik mottója: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

Természetesen a valódi változás elérése nem évente egy napon múlik, de a figyelemfelhívás hatására remélhetőleg sokakban megmozdul valami, és az év többi napján is igyekeznek környezettudatosan alakítani életüket.

2011-ben, hazánkban is több programon illetve rendezvényen vehetünk részt e nap alkalmából, de mivel 22. péntekre esik, ezek közül több a hétvégére tolódik. A teljesség igénye nélkül:

  • április 20., Szeged, SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ: Nyílt nap, „zöld” rendezvény.
  • április 21. Országos szemétgyűjtő akció A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hetedik alkalommal tartja meg hagyományos országos szemétgyűjtő akcióját a 30000 kilométeres közúthálózat és környezetének megtisztítására. Az eseményre ismét több ezer önkéntes jelentkezését várja a társaság. A rendezvény az elmúlt négy évben az ország legtöbb önkéntest megmozgató környezetvédelmi mozgalmává nőtte ki magát. kommunikacio@kozut.hu
  • április 21., 11-14 óra,Természettudományi Múzeum, Budapest: Rovarok és a Föld napja www.nhmus.hu
  • április 22., Budapest, Gellért-hegy: szemétszedés. Szakmai vezető: Telepy Zoltán, e-mail: info@ujakropolisz.hu
  • április 22., 16 óra, Eger, Érsekkert, Szökőkút: kerékpáros felvonulás, Critical Mass
  • április 22-23., Békéscsaba: kerékpáros felvonulás, Critical Mass
  • április 22., Debrecen, Állatkert: GAIA a Föld napja www.zoodebrecen.hu
  • április 22-25. , Budapest, Millenáris Park: a XVII. Nemzetközi Könyvfesztiválon külön kedvezményes környezeti könyvek vására. Társasjátékok, környezeti vetélkedők a Föld Napja Alapítvány jóvoltából.
  • április 22. 11-14 óra, Budapest, Városliget, Vajdahunyad vár, Mezőgazdasági Múzeum: Törődj a világgal – interaktív programkavalkád
  • április 23., Budapest, Gödör: Ökoteregetés. Föld napi ruhacserebere piknikkel, zene a fűben, palántázás, falzöldítés, ökoteregetés (ruhagyűjtés április 11-17. között, du. 18.00-20.00 óráig) www.godorklub.hu
  • április 23., 9 órától, Budapest, Normafa: Irány a zöldbe! Mozdulj a zöld Budapestért a Föld napján. Szervező Budapesti Atlétikai Szövetség www.bpatletika.hu

További programokat találhat itt:  http://www.fna.hu/afoldnapja/rendezvenyek

A megemlékezést nem csak szervezett formában tehetjük meg. Akár családi vagy baráti körben is tehetünk valamit ezen a napon környezetünkért. Például szemétszedés az utcánkban, otthon található használ elemek, lejárt gyógyszerek, újságpapírok, műanyag palackok összegyűjtése és gyűjtőhelyre vitele, kiskertben komposztáló építése stb.

Tevékeny Föld Napját Mindenkinek!

Meteorológiai Világnap 2011


1950. március 22-én Genfben megalakult a Meteorológiai Világszervezet (World Meteorological Organization) – a Nemzetközi Meteorológiai Szervezet utódaként.

Másnap életbe lépett a szervezet alapokmánya, erre emlékezve határozták el 1960-ban a METEOROLÓGIAI VILÁGNAP megünneplését, s azt, azóta minden évben március 23-án tartják azt.

Szerte a világban konferenciákat, előadásokat szerveznek az éppen aktuális témakörben.

E témakör idén: “Climate for you” azaz „Klíma a mindennapokért”