Megérkezett az első fekete gólya a Gemencbe

2015. március 3. Érdekességek , ,

fgMegérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe, a fokozottan védett faj webkamerán keresztül is követhető hímjét hétfő reggel észlelték a szekszárdi erdészet keselyűsi részén – közölte a gemenci erdőgazdaság az MTI-vel.

A fekete gólyák általában március közepén térnek vissza Magyarországra, a most megjelent hím idén is korábban érkezett a szokásosnál – mondta Kovács Gábor, a szekszárdi erdészet vezetője. Arra számítanak, hogy hamarosan a tojó is megjelenik a keselyűsi fészeknél.
A gólyapár életét 2013 óta az erdőgazdaság honlapján – www.gemenczrt.hu – webkamerán is figyelemmel lehet kísérni, a kamerát a Gemenc Zrt. a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal, a Magyar Madártani Egyesülettel együttműködve helyezték el a keselyűsi erdészház mellett álló fákon. A megfigyelés első évében a gólyapár fiókái a hűvös tavaszi időjárás miatt elpusztultak, 2014-ben azonban sikeres volt a költés, a gólyapár három fiókát nevelt fel – mondta az erdészetvezető.
A most elsőként érkező hímet 1999-ben gyűrűzték meg Bogyiszló térségében, és 2000-ben, majd tíz év elteltével Izraelben sikerült azonosítani; a telet valószínűleg Afrikában, az Egyenlítő környékén töltötte, vonulása során érinthette többször a Közel-Keletet.
A fekete gólyák első fiókái május elején kelnek ki, kirepülésük július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus első harmadában zajlik. Ezután néhány hetet a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. Fő vonulási útvonaluk a Gibraltári-szoroson, illetve a Boszporuszon át vezet.
Magyarországon az 1990-es évek közepe óta 150 párról 300-ra nőtt a fekete gólyák száma. A faj legsűrűbb hazai állománya a Duna mentén, a Gemenc Zrt. területein található. Kovács Gábor arról számolt be, hogy Bogyiszló térségétől a déli országhatárig húzódó élőhelyükön legutóbb 82 fészket számoltak össze, amelyekből 26 volt foglalt. A fészkek egy része azonban nehezen közelíthető meg a gólyák megzavarása nélkül – jegyezte meg. A faj becsült gemenci állománya 45-50 párra tehető.

Forrás: MTI