Sí Világkupa, Val d’Isere – törölve
Decemberben általában már nagyüzem van az alpesi sípályákon, 2011-ben azonban ez nem mondható el. Az idei év szárazsága, illetve a jelenlegi évszakos átlagnál enyhébb időjárás nem csak hazánkat, hanem egész Közép-Európát érintette, melynek köszönhetően a legtöbb alpesi sípályán hétről-hétre, napról-napra halogatják a szezonkezdést. A hóágyúzott terepeken már megnyitottak egy-egy pályát, de a jelentős havazás eddig elkerülte a teljes Alpok vonulatát.
A síterepek üzemeltetői mellett az első „áldozat” az idei, FIS Sí Világkupa egyik állomása. A találóan „Első Hó Rally”-nak (Critérium de la Première Neige) hívott rendezvény, ezen a hétvégén (dec. 10-11.) immár 45. alkalommal lett volna a franciaországi Val d’Isere síterep nyitó rendezvénye és egyben a Sí Világkupa sorozat része. Idén azonban a már-már rekordszámba tartozó szárazság, illetve az enyhe időjárás (a feljegyzések szerint 147 éve nem volt hasonló a térségben) miatt nem tudták megteremteni a rendezvény megtartásához szükséges feltételeket, így a Sí Világkupa sorozat ezen állomását Colorado-ba helyezték át. Ott idén is adottak a feltételek, megfelelő a hóvastagság.
Az elmúlt 1-2 napban ugyan már esett és az előrejelzések szerint a héten még érkezik a térségbe friss hó, de már túl későn ahhoz, hogy kellő biztonsággal számíthassanak rá a hétvégi rendezvény kapcsán. A hóágyúzásnak köszönhetően részben már megnyitott pályákat a síterep, de bizakodva várják az égi áldást, hogy teljes valójában beindulhasson a síszezon.
Forrás: Valdinet.com