Rekord meleg július (2021)

Az Országos Meteorológiai Szolgálat közleményéből megtudhatjuk, hogy 2021-ben, hazánkban a rekord száraz és szélsőségesen meleg júniust rekord meleg július követte.

Az elemzés kitér rá, hogy míg júniusban a fölénk érkező meleg levegő kifejezetten száraz volt, addig júliusban az érkező meleg légtömeg már nedvesebb, labilisabb volt, így többfelé előfordult zápor, zivatar, helyenként felhőszakadással. A júliusi csapadék így csak alig több mint 10%-kal maradt el a szokásostól.

A 2021 júliusi átlaghőmérséklet 2,3°C-kal múlta felül az 1991-2020-as normál értéket, s ezzel az eddigi legmelegebb júliussá lépett elő Magyarországon a 121 éves adatsorban. Az összes nyári hónapot tekintve is csak 1992 augusztusa előzi meg, amikor 24,72 °C volt a havi középhőmérséklet.

2021-ben eddig a legmagasabb hőmérsékletet Adonyban mérték, 40,2°C-ot, július 8-án. (Az országos abszolút hőmérsékletei rekordja: 41,9°C, Kiskunhalas, 2007. július 20.) +40 °C fölötti értékeket csak 2007-ben és idén júliusban mértek az OMSZ digitális adatbázisának jelenlegi állapota szerint.

A cikk még beszámol arról, hogy a július végéig rögzített adatok alapján, eddig rekord melegnek mondható az idei nyár Magyarországon.

Július 8-9-i hőmérsékleti rekordok

Július 8-án tetőzött a 2021-es év második hőhulláma. Az Országos Meteorológiai Szolgálat beszámolója alapján szinte országszerte 35 fok fölé emelkedett a hőmérséklet a kora délutáni időszakra.

Több hőmérsékleti rekord is született:

  • Megdőlt az erre a napra vonatkozó országos legmagasabb maximum-hőmérséklet rekordja: Adonyban 40,2 fokot mértek, ami majd egy teljes fokkal több, mint a 2015-ben Budakalászon mért 39,3 fokos értékű korábbi rekord.
  • Rekord meleg volt az ezt követő éjszaka is. Budapest Lágymányos állomáson mindössze 25,5 fokig hűlt le a levegő, ami 0,2 fokkal magasabb, mint a korábbi 1957-ben Badacsony Badacsonytomajban mért 25,3 fokos rekord országos, és a 2012-ben szintén Lágymányoson mért 24,0 fokos fővárosi rekord. Tehát új országos és fővárosi napi legmagasabb minimum-hőmérséklet rekordot is feljegyezhetünk.

Rekordokkal indult az április

Április 1-én 2 meteorológiai rekord is született az országban:

  1. Megdőlt az országos, napi csapadékrekord: A déli széllel érkező hirtelen melegedést egy hidegfront érte utol. A labilizálódó légkörben heves, néhol jégesővel is kísért zivatargócok alakultak ki. Ez történt Tarcalon, hol 41.6 mm, Rakamazon, ahol 54.5 mm és Tokajban, ahol 80.7 mm eső zúdult le rövid idő alatt. Utóbbi kettő több, mint amit korábban ezen a napon eddig rögzítettek (Dunapataj, 51.8 mm).

    2021.04.01-én lehullott napi csapadékösszeg. forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat

     

  2.  Újpesten megdőlt a napi maximum hőmérséklet rekordja. A szokatlanul erős felmelegedés végül 26.1 C fokig tolta fel a hőmérő higanyszálát. Ez az érték 3 fokkal magasabb, mint amit korábban Újpesten ezen a napon mértek (23.1 C fok).

    2021.04.01-én mér maximum hőmérsékletek. forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat

 

(Az Országos Meteorológiai Szolgálat mérési adatbázisa a XX. század első feléig visszamenőleg tartalmaz mérési adatokat.)

 

Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat

Rekord meleg volt február 26-án

A szombatra virradó éjszaka átrobogó gyenge hidegfront hatására már hűvösebb levegő árasztott el az ország térségét, de a front előtt, pénteken még hőmérsékleti rekordok dőltek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hivatalos mérései alapján, a február 26-ra érvényes hőmérsékleti rekordok 2021-től a következőek:

– országos napi maximum hőmérséklet: 22,4 fok Kiskunfélegyháza

– budapesti napi maximum hőmérséklet: 20,0 fok (Újpest)

Hőmérsékleti rekordokat hozott a januári enyhülés (001.22.)

Az Országos Meteorológiai Szolgálat közleménye alapján, pénteken 2 napi rekord is megdőlt hazánkban.

Az erős DNY-i széllel érkező melegedés elsősorban a délnyugati, déli országrészben okozott az évszakos átlagnál jóval melegebb időjárást, de a kevésbé szeles északi megyékben is enyhébb volt a délután, mint azt január második felében várhatnánk.

Már a hajnali órák sem voltak átlagosak. Péntek hajnalban kevés helyen még ugyan fagypont alá hűlt a levegő, de egyáltalán nem ez volt a jellemző, a Kisalföldön pedig kifejezetten enyhe volt az éjszaka. A péri repülőtéren mindössze +10,1 fokig hűlt le a levegő. Az eddigi napi legmagasabb minimum-hőmérséklet 7,6 fok volt, amit 1959-ben Szentgotthárdon rögzítettek.

Minimum hőmérsékletek 2021.01.22-én 18:00-ig

A nappali órákban tavaszias jellegű időjárás volt az ország nagy részén. Ez meg is hozta az eredményét: a Somogy megyei Nagyatádon +16,5 fokot regisztráltak a kora délutáni órákban, ami kerek +1 fokkal több, mint az 1956-ban Ásotthalmon mért 15,5 fokos eddigi legmagasabb napi maximum hőmérsékleti rekord.

Maximum hőmérsékletek 2021.01.22-én 18:00-ig

 

A Somogy megyei Nagyatádon 16,5 fokot mértek.

 

 

forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat

Napi maximum hőmérsékleti rekord született (10.03.)

Ahogyan azt sejteni lehetett előre, szombaton az erős déli széllel beáramló meleg levegő jócskán az évszakos átlagnál melegebb időjárást eredményezett.

Mivel az erre a napra vonatkozó napi hőmérsékleti rekord közeli maximum hőmérsékleteket várt a legtöbb meteorológiai előrejelző modell, kíváncsian vártuk, vajon megdől-e a 35 éves rekord.

Napi maximum hőmérsékletek 2020. október 3-án. forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hivatalos közleménye alapján, szoros volt ugyan a verseny, de új rekordot írhatunk az archívumba:
2020. október 3-án, az ország délnyugati határához közeli Kémes állomáson 30,8 fokot regisztráltak, ami 0,7 fokkal magasabb, mint az eddig ezen a napon mért legmagasabb érték (1985, Mohács, 30,1 fok).

(Az Országos Meteorológiai Szolgálat mérési adatbázisa a XX. század első feléig visszamenőleg tartalmaz mérési adatokat.)

30 éves rekordra derült fény

Érdekes bejelentést tett a Meteorológiai Világszervezet (WMO): a közlemény szerint új, de valójában lassan 30 éves negatív hőmérsékleti rekord érvényes Földünk északi féltekéjére. Még 1991. december 22-én, Grönlandon -69.6 Celsius fokot regisztrált egy automata, ami alacsonyabb, mint az eddig rekordként számon tartott -67.8 °C, amit már két alkalommal is mértek. Egyszer 1933 januárjában a szibériai Ojmjakonban, és még egyszer 1892 februárjában, az ugyancsak szibériai Verhojanszkban mértek.

Mégis mit jelent ez, hogyan lehetséges visszamenőleg rekordot dönteni?

A Meteorológiai Világszervezet 2007-ben hozta létre az Időjárási és Éghajlati Szélsőségek Archívumát, ami a Földön, hitelesen mért szélsőségeket gyűjti egybe. Ennek az archívumnak a létrehozása egy hosszadalmas, azóta is folyó kutatómunkát jelent. A ma már olyan természetes digitális mérési adatbázisok nem is olyan régen még papír alapon vgay digitálisan, de helyi memóriákon, szervereken voltak rögzítve. A „klímadetektív” szakemberek ezek felkutatásával, elemzésével és az adatok hitelességének ellenőrzésével napról-napra bővítik az archívum adatbázisát.
Így történhetett, hogy csak most, 2020-ban került elő egy mérési adat.

Az archívum alapján a Földön eddig regisztrált legalacsonyabb hőmérséklet -89.2°C volt. Ezt 1983 júliusában mérték az Antarktiszon, Vostok mérőállomáson.

Ezen a linken térképes formában elérhetőek a WMO által nyilvántartott szélsőségek (de az új rekord a cikk írásáig még nem lett felvezetve):
Időjárási és Éghajlati Szélsőségek térképe

Forrás: WMO

Maximum hőmérsékleti rekord a fővárosban 03.12.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook oldalán tette közzé, hogy csütörtökön megdőlt a budapesti melegrekord.

A posztban az olvasható, hogy az előzetes mérési adatok alapján a korábbi +20,5 C fokos napi rekordot 1,7 fokkal haladta meg a március 12-én mért +22.2 C fokos maximum hőmérséklet. A rekord hitelesítése még folyamatban van.

forrás: Országos Metetorológiai Szolgálat: maximum hőmérséklet 2020.03.12., (hitelesítés előtti adatok).

Az országon belül Kiskunfélegyházán mérték a legmagasabb hőmérsékletet. Ott +24,1 C fokig emelkedett a hőmérséklet, ami az országos rekordhoz nem volt elegendő. A még 1990-ben, Marcaliban mért +25 C fokos maximum érték megőrizte az elsőségét.

Maximum hőmérsékletek 2020.03.12-én forrás: Országos Metetorológiai Szolgálat

***

Később, a honlapjukon közzétett cikkben már az újpesti 21.3 C fokra hivatkozott az OMSZ, mely ugyancsak rekorddöntő, de kisebb mértékű, mint az első közleményben. (Ez az érték lett a hivatalos.)

Max. hőmérsékletek Budapesten 2020.03.12-én forrás: Országos Metetorológiai Szolgálat

(Az Országos Meteorológiai Szolgálat mérési adatbázisa a XX. század első feléig visszamenőleg tartalmaz mérési adatokat.)

Maximum hőmérsékleti rekord 02.24.

A vasárnap éjjel érkezett hidegfront előtti főn szél szokatlanul magas hőmérsékletet eredményezett az esti időszakban. Olyannyira, hogy megdőlt az országos napi maximum-hőmérséklet rekordja is.

Az Országos Meteorológiai szolgálat hivatalos közleményéből megtudható, hogy az Alpokon átbukó főn szél következtében vasárnap az esti órákban Sopron Fertőrákos állomáson 21,1 Celsius-fokot mértek. Ezzel egy harminc évvel ezelőtt született rekord dőlt meg 0.1 fokkal. Az OMSZ adatsora alapján 1990-ben Székesfehérváron és Szombathelyen is 21,0 fok volt a napi maximum-hőmérséklet.

forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat

(Az Országos Meteorológiai Szolgálat mérési adatbázisa a XX. század első feléig visszamenőleg tartalmaz mérési adatokat.)

Rekord enyhe február 2. és 3.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai alapján 2020. február 2-án megdőlt a napi legmagasabb maximum hőmérséklet és a napi legmagasabb minimum hőmérséklet rekordja is, majd február 3-a hajnalán is rekord enyhe idővel indult a nap.

forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat

Ezúttal nem kellett sokat várni a rekord döntésekre, hiszen épp egy évvel ezelőtt hasonlóan enyhe idővel indult a február.

Akkor Kisbárapátiban 8,9 fokot mértek hajnalban, míg idén Szekszárd-Palánk állomáson csak 9,4 fokig hűlt a levegő. Ezzel megdőlt a napi legmagasabb minimum hőmérséklet rekordja.

A rekord enyhe hajnalt szokatlanul enyhe nappali időszak követte. A 2019-ben Főnyeden  mért 18,1 fokkal igen szoros volt a „verseny”, de végül Drávaszabolcson egy tizeddel meghaladta a rekord értéket a legmagasabb maximum hőmérséklet, így az új rekord 18,2 fok lett.

Az enyhe napot újabb enyhe éjszaka követte. Mind az országos, mind a budapesti legmagasabb minimum-hőmérsékleti rekord megdőlt 2020.02.03. hajnalán. Pécs Egyetemen csupán 10,6 fokig csökkent a levegő hőmérséklete (eddigi rekord 2017, Kaposvár, 9,6 fok).
Budapest Pestszentlőrincen eközben 9,2 fokot mértek (eddigi rekord 1944, Budapest Országút (Kitaibel Pál u. 3), 8,6 fok)

forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat

(Az Országos Meteorológiai Szolgálat mérési adatbázisa a XX. század első feléig visszamenőleg tartalmaz mérési adatokat.)