„Az utóbbi évek nagy érdeklődést keltő nyomozása a torinói lepel eredetiségének vizsgálata. Mivel eddig is nagy nyilvánosság előtt zajlott, cikkeket, könyveket írtak róla, sokan ennek az esetnek kapcsán hallottak először arról, hogy a virágporszemeknek fontos szerepük lehet a tárgyak, helyek, idők azonosításában.
Ismeretes, hogy ma Olaszországban, a torinói Szt. János-székesegyház királyi kápolnájában, az oltár feletti ereklyetartóban őrzik azt a 4.36 méter hosszú és 1.10 méter széles – anyagát és szövési technikáját tekintve Közel-Keletről származó – ősi lenvásznat, amelyet a keresztények többsége mindig Krisztus temetési leplének tartott, s amely relikviát a nagyközönség csak kivételes esetekben (utoljára 1898-ban, 1931-ben és 1933-ban) tekinthetett meg.
Kalandos előélete volt, és izgalmas események övezik a lepel jelenét is. Jeruzsálemből még az I. században elkerült. A VI. század elején Edesszában (ma Urfa város Törökországban) megtalálták. A X. században a bizánci császár szerezte meg, és 1204-ig Konstantinápolyban (ma Isztambul) őrizték. A keresztes háborúk idején Franciaországba került, ahol 1349-ben majdnem a tűz martaléka lett. 1578 óta az olaszországi Torinóban őrzik.
A lepel valódisága a XIX. Század végéig elsősorban hagyománytiszteleten alapuló feltevés volt. És akkor egy amatőr fotós, egy torinói ügyvéd felvétele a lepelről máig tartó, izgalmas eseménysorozatot indított el. A fényérzékeny lemezen ugyanis előhíváskor – a várt negatív helyett – egy emberi alak pozitív képe tűnt elő. Egy megkínzott meztelen férfitest és arc szinte anatómiai részletességű mása volt. A vérnyomok szerint fejét homlokától a tarkójáig tövises ágak borították. Kezén, lábán a keresztre feszítésnél használt szögek nyomai láthatók. Jobb oldalán, az 5. és 6. borda között lándzsa ütötte seb foltja rajzolódik ki.
Azóta közel félszáz tudós vizsgálta tüzetesen a leplet. A mintegy 35 főből álló, állandó kutatócsoportot amerikai, svájci és olasz tudósok alkotják. Van közöttük a vegyésztől, sebésztől a radiológusig és kriminológusig mindenféle szakember, a bizonyításhoz szükséges tudományterületről. Ezek egyike Max Frei svájci botanikus- és kriminológusprofesszor volt, aki a leplen található virágporszemeket vizsgálta. 1973-ban tanúk jelenlétében 12 mintát vett a bűnügyi nyomozások során szokásos, mikronyomok rögzítésére használatos ragasztós szalagokkal. A mintákból mintegy félszáz különböző növény virágporszemét tudta azonosítani. Megállapította, hogy a fajok háromnegyed része az egykori Palesztina területén élő növényektől származott. Ezek közül a többség Jeruzsálemben és környékén ma is él, sőt 14 olyan fajt is azonosítottak, amelynek együttes előfordulása a vizsgált térségen belül egyedül csak ott van. Mindezt Avinoam Danin, a sivatagi növényzet szakértője és Akaron Horowitz izraeli palinológus is megerősítették. Több faj a Negev-sivatagra és a Holt-tenger vidéki sós területekre jellemző vagy kizárólag ott élő sótűrő növények virágporszemei. Legalább 20 faj Anatólia sztyeppéin él, köztük egy olyan faj is (Prunus spartioides), amit ez idáig másutt sehol sem találtak. Konstantinápoly környékére jellemző fajokat is találtak, ezek egyike, egy borbolyaféle (Epimedium pubigerum) kizárólag innen került elő. A torinói leplen talált virágporszemek csak kisebb része származik európai vagy Földközi-tenger környéki növénytől, ami a lepel francia- és olaszországi tartózkodásával magyarázható.
Max Frei a következő öt év alatt, különböző évszakokban, hét alkalommal felkereste a Közel-Keletet, Törökországban és Cipruson is folytatott személyes helyszíni tanulmányokat, hogy a leplen talált fajok elterjedési, előfordulási viszonyait az eredeti termőhelyen vizsgálhassa.
Ezek után, 1978-ban a torinói kongresszuson beszámolt eredményeiről. Vizsgálatai a lepel valódiságát igazolják, mivel a leplen talált virágporszemek, Ciprus kivételével, ugyanúgy tükrözik a lepel útját, ahogy a történészek, például Jan Wilson már korábban megállapították: Jeruzsálem, Edessza, Konstantinápoly (Ciprus), Franciaország, Olaszország. A Tel Aviv-i egyetem palinológusainak kutatásai azt is bizonyítják, hogy az összes növényfaj, aminek a virágporszemeit a torinói leplen megtalálták, már 2000 évvel ezelőtt is élt Palesztinában, s hogy ugyanakkor a leplen egyáltalán nem találtak olyan virágporszemeket, amelyek a felsorolt területeken nem élnek. Olyan virágporszemet, amelyről elmondható, hogy sehol másutt, csak Cipruson élő növénytől származik, Frei nem talált. Ez nem zárja ki, de nem is bizonyítja, hogy a lepel Cipruson is volt. Max Frei további palinológiai vizsgálatokat javasolt (összesen 12 mintát vette a lepelről) abban a reményben, hogy a későbbiek során olyan növény virágporszemére akadhat, amely az utolsó 2000 évben kipusztult, de Krisztus idejében és korábban még élt ott. Ez döntő bizonyíték lenne, de ettől függetlenül az a tény, hogy a leplen túlnyomó többségben Palesztina, Anatólia és Bizánc közel-keleti flórájából származó virágporszemek vannak, mindenképpen arra vall, hogy a lepel valaha ezeken a területeken is járt, és szabad levegőnek ki volt téve. A hamisítást Max Frei azon az alapon zárja ki, hogy a lepel az elmúlt öt évszázadban ellenőrzés alatt állt, tehát a hamisítást csakis a középkorban, Franciaországban lehetett volna elkövetni. Akkoriban azonban még nem ismerték a virágporszem-elemzést. Még ha a hamisító vette is volna a fáradtságot, hogy Palesztinából szerez egy darab ottani porral szennyezett leplet, akkor sincs magyarázat arra, hogy az Anatóliából vagy Konstantinápolyból származó virágporszemek hogyan kerültek a lepelre. Különben is a hamisítónak olyan régészeti, kémiai, anatómiai ismeretekkel kellett volna rendelkeznie, ami a XIV. században kizárt. A lepel korára vonatkozóan Max Frei véleménye az volt, hogy azt a szénizotópos vizsgálat bizonyítaná véglegesen, de határozottan állította, hogy semmit sem talált, amit a lepel közel kétezer éves korával ellentétes bizonyítéknak lehetne tekinteni.
Hozzátesszük, hogy sajnos a radiokarbon kormeghatározások hibahatára + – 200 év is lehet, míg a keresztre feszítés és temetés körülményeiből s leginkább a szemre tett pénzérmékből (Kr. U. 29-31) – amelyeket 1985-ben polarizált fényben, gépi számítással előállított háromdimenziós felvételeken tettek láthatóvá amerikai kutatók – elég pontos régészeti kormeghatározást adtak.
Végleges, egyértelmű megoldás még több kérdésben nincs, bár az 1977 – 78-as években újabb tudományos vizsgálatokra terjesztették ki a lepel kutatását. Sajnos Max Frei a kiváló tudós 1983-ban elhunytával a pollenvizsgálatok ideiglenesen abbamaradtak. Állítólag 1987 elején II. János Pál pápa és Anastasio Alberto Ballestrero torinói bíboros érsek, a lepel őre, hozzájárultak az izotópos kormeghatározáshoz. A radiokarbon méréseket hat nemzetközileg elismert kutatóintézet egymástól függetlenül végzi.”
Forrás: Járainé Komlódi Magda Pollenháború (Képeskönyv a világhódító virágporról)
Nyugat-Magyarországon, illetve a Kisalföldön is tetőzött az elmúlt héten a parlagfű pollenkoncentrációja, a térségre IV. szintű (sötétbordó) riasztást adott ki az Országos Környezetegészségügyi Intézet.
Negyedik fokozatú, sötétbordó riasztást adott ki az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) az Alföld keleti részére – Debrecen és Békéscsaba térségére -, mert a parlagfű koncentrációja légköbméterenként elérte a 200-499 pollenszemet – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel.
