Szent Lőrinc könnyei

Az év egyik leglátványosabb és hazánkból jellemzően legjobban megfigyelhető csillaghullását az augusztusi Perszeidák meteorraj adja.

A Perszeidák első megfigyelése Kr.u. 36-ban történt Kínában. A meteorraj szülőégitestje a 109P/Swift-Tuttle üstökös, melyről ugyancsak maradtak vissza feljegyzések az ókori Kínából. A számítások szerint az üstökös már ezt megelőzően is keresztezhette a Föld pályáját, így akár sok ezer éves is lehet az áramlat, csak feljegyzések nem maradtak róla korábbról.

Az üstökös pályája mentén szétszórt por mára egy igen széles lepellé terebélyesedett, így már július második felében is láthatunk Perszeida meteorokat, természetesen ekkor még kis számban. A porfelhő legsűrűbb részén minden évben augusztus 11-13-a környékén haladunk át, de már a környező éjszakákon is igen jól megfigyelhető, intenzívebb meteortevékenységet láthatunk.


A meteorok a Perszeusz csillagkép irányából látszanak jönni, innen az elnevezés, de valójában nem onnan indulnak, így az égbolt bármely részén feltűnhetnek. A tapasztalatok szerint északi irányba nézve láthatjuk a legszebb rajtagokat.

Perszeusz, a görög mitológiában magának Zeusznak a fia. Anyja az argoszi királylány Danaé, akit Zeusz aranyeső képében termékenyített meg a mitológiai történet szerint.

Szent Lőrinc könnyeinek is nevezik ezt a csillaghullást. Szent Lőrinc a hagyomány szerint i.sz. 258 augusztus 10-én halt vértanúhalált. Akkoriban azonban még nem a mai időszámítást használták, így a két eseményt több száz évvel később kapcsolta össze a népnyelv.

Annak ellenére, hogy már az ókorban is készítettek feljegyzéseket a nyár végi csillaghullásokról, és későbbi időszakokból is több írásos dokumentáció található, ami foglalkozik a témával, csak viszonylag későn 1835-ben írta le pontosan a visszatérő ciklikusságot és a megfigyelés pontos irányát, azaz a Perseus csillagképet egy belga csillagász, polihisztor, Adolphe Quetelet. Azaz a Perseidák elnevezés is ekkortól használatos.

 

ÉSZLELÉS

Ugyan már július második felétől egészen augusztus végéig megfigyelhető egy-egy hullócsillag a nyári éjszakákban (július 17 – augusztus 24.). A fényes meteorok aránya augusztus 8. körül a legnagyobb, miközben a legtöbb meteor augusztus 11-13-án jelentkezik.

A meteorok megfigyeléséhez nincs szükség távcsőre, sokkal inkább egy kényelmes, dönthető támlájú kerti ágyra vagy egy jó matracra, hálózsákra. De ne a fejünk feletti égboltot bámuljuk, inkább valahova a horizont fölé, úgy 50-70° magasra nézzünk. Kitüntetett irány sincs, a hullócsillagok az ég bármely részén feltűnhetnek, de talán a déli vagy az északi. északkeleti irány kicsit kedvezőbb lehet.

Az észlelésre általában a hajnali órák az alkalmasabbak, amikor a raj radiánsa magasabbra kerül az égbolton.  Minél sötétebb égbolt alól végezzük a megfigyelést, keressünk a város fényeitől távolabbi helyet. Gyakran előfordul, hogy sok percig nem hullik egyetlen meteor sem, aztán egy percen belül jön 3-4 is.

Forrás: Wikipédia, hirek.csillagaszat.hu, AMS meteors