EuMet Időjárás előrejelzés

Május 27-én, hétfőn, az orosz űrügynökség sikeresen Föld körüli pályára állított egy navigációs műholdat. 

Soyuz-2.1b rakétájába villám csap 2019.05.27-én

A kilövés nem volt zökkenőmentes. A Pleszek űrközpontból, egy Soyuz-2.1b típusú hordozó rakétán indították útnak a műholdat, melybe nem sokkal a startot követően hatalmas villám csapott, majd a rakétán áthaladva a földet is elérte.

A villámcsapás nem tudott kárt tenni a rakétában, így végül sikeresen pályára állították a műholdat. 

Nyikolaj Nesztecsuk őrnagy, az űrkilövő állomás főnöke elmondta, hogy Oroszországból gyakran, akár rossz időjárási körülmények között is indítanak rakétákat. Erre technikailag tökéletesen fel vannak készítve eszközeik, így ez a villámcsapás sem tudott kárt tenni a rakétában.

Mindenesetre a látvány rendkívüli, melyet az alábbi videón mi is megnézhetünk:

Nem ez volt az első eset, hogy villámcsapás érjen űrhajót felszállás közben. 

Például 1969-ben, az Apollo 12 indításakor is villámcsapás okozott átmeneti áramkimaradást, de sikerült a technikai hibát hamar orvosolni, így nem következett be tragédia. Ez volt az Apollo-program hatodik emberes repülése, egyben a második, amely leszállt a Holdon.

1987-ben pedig a Wallops kilövő állomáson 3, még kilövésre várakozó rakétát indított be egy villámcsapás, mely az indításhoz használt kábelekbe csapva rövidzárlatot okozott és idő előtt elindította a rakéták hajtóművét. Az eset iróniája, hogy a 3 kis méretű rakéta a viharok éjszakai légkörünkre kifejtett hatását tanulmányozta volna. A baleset épp ezért következhetett be, hiszen kilövésükhöz viharos körülményekre vártak.

Forrás: TASS Russian News Agency; Égen-Földön-Föld alatt

Nagyszabású kutatást végeznek a NASA szakemberei, hogy feltárjanak mindent, amit még nem tudunk a hóról, és előkészítsék a terepet egy globális csapadék-előrejelzési űrmisszió számára.

Az elmúlt évtizedben a kutatók rájöttek, hogy az űr egy bizonyos pontjából tanulmányozni lehet a leeső havat, és a földet érő hótömeget, ám a titokzatos „fehér anyag” továbbra is sok fejtörést okoz a számukra. „Jelenleg ott tartunk a hókutatásban, ahol negyven évvel ezelőtt az eső tanulmányozásában” – mondta Gail Skofronick-Jackson, a NASA Maryland állambeli Goddard űrrepülési központjának munkatársa.
A szakember a NASA és a kanadai környezetvédelmi minisztérium közös kutatócsoportjának a tagja, amely jelenleg a kanadai Ontario tartomány déli részén folytat nagyszabású vizsgálatot a hómegfigyelés fejlesztése érdekében. A GPM Hideg-évszakbeli Csapadék Vizsgálat (GCPEx) nevű program a NASA Globális Csapadékmérő (GPM) missziójának a része, amelynek központi (Core) műholdját 2014-ben lövik fel.
A GPM egy globális eső- és hómegfigyelést végző nemzetközi műholdhálózat, amely a jövőben világszerte három óránkét fog előrejelzést adni a várható csapadékozásról – olvasható a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportálon. A kutatók elsősorban a hó felhőn belüli „előéletét” vizsgálják, amely meghatározza, hogy a csapadék később miként halad keresztül bolygónk víz- és éghajlati körforgásain.
A pontos havazási adatok nem csupán az időjárás-előrejelzések miatt fontosak. A hó a hegyi régiók egyik elsőszámú vízforrása. A Sierra Nevada hegység hótakarói például Kalifornia állam vízellátásának egyharmadát fedezik: a tavasz és nyár folyamán a vízkörforgásba bekerülő olvadt hó az állam 37,5 milliárd dolláros mezőgazdaságának biztosít ivó- és öntözővizet.
Az aszályok és az éghajlatváltozás miatt a hótömegek egyre fogyatkozó vízforrást jelentenek. A kutatók ezért azt is vizsgálják, hogy pontosan mennyi vizet tartalmaz a földre lehulló hó. Ehhez azonban először meg kell tudniuk különböztetni a havat az esőtől, amely a földfelszínen egyszerű – az eső nedves és folyékony, a hó fagyott és szilárd -, az űrből azonban már jóval bonyolultabb, mivel a kettő sokszor egyszerre hullik, illetve a hó gyakran szó szerint beleolvad az esőbe.
Egy másik probléma a hópelyhek formája. „Az esőcseppek gömbalakúak, vagy kissé horpadtak, de gyakorlatilag egy alakjuk van. A hó esetében viszont számtalan alakzattal találkozunk” – magyarázta Skofronick-Jackson. – „Az esőcseppek nagyjából egyenesen lehullnak a földre, a hópelyheket viszont ide-oda fújja a szél, ez pedig megnehezíti a műholdak munkáját”. A pelyhek megannyi alakzata a víztartalmuk megállapítását is megnehezíti: a „nedves” hó sokkal több vizet szállít, mint a „száraz” változat.
A GPM radarja a hópelyhek méretéről és víztartalmáról is pontos információkat fog adni. A műszer ultrarövid hullámokat fog sugározni két különböző frekvencián: amikor ezek a mikrohullámú rezgések összetalálkoznak egy esőcseppel, vagy egy hópehellyel, akkor egy részük visszaverődik a radar érzékelőjéhez. A hullám indulási és visszaérkezési ideje közötti távolság megmérésével a radar meg fogja tudni mondani, hogy milyen messze vannak részecskék a felhőben.
A január 17. és február 29. között folyó vizsgálat földi műszerei a hó mennyiségét, leesési sebességét, és víztartalmát vizsgálják, míg a felhőkön áthaladó kutató repülőgépek a hópelyhek méretéről, víztartalmuk mennyiségéről és hőmérsékletéről gyűjtenek adatokat.
A program hivatalos oldala: NASA-GPM

Forrás: MTI 2012. február 21., kedd 7:00

2011. 10. 23-án, vasárnap hajnalban 03:45 – 04:15 között, a korábban előrejelzett időpontnál jóval korábban lépett a Föld légkörébe a ROSAT nevű, német használaton kívüli űrteleszkóp. Az esemény pontos helyéről és a földfelszínt elérő darabokról a Német Űrügynökség továbbra sem nyilatkozott.

Alig vagyunk túl a szeptember végén lezuhanó UARS műhold keltette izgalmakon és máris egy újabb „űreszköz” tér vissza szülőföldjéhez.

Az október végére, november elejére „bejelentkező”, üzemen kívüli német űrteleszkóp, a ROSAT ugyan kisebb méretű, mint a már visszatért amerikai műhold, a szakemberek, a még igencsak bizonytalan számítások ellenére is nagyobb esélyét látják annak, hogy az űrteleszkóp el nem égő darabkái lakott területen landoljanak és így akár személyi sérülést is okozzanak. Pánikra azért még így sincs semmi ok, hiszen ez a nagyobb esély is csak 1:2000-hez.

A nagyobb „túlélési” esélyt annak tulajdonítják, hogy mivel az eszköz funkciója röntgenfelvételek készítése volt az űrben, ennek ellátása érdekében egyes alkatrészeit különösen erős hővédelemmel kellett ellátni. Ezek az alkatrészek valószínűleg jobban ellenállnak majd a légkörbe érkezéskor keletkező súrlódási hőenergiának is. Az űrteleszkópot felbocsájtó német DLR cég szakemberei szerint akár 30 roncsdarab is elérheti a földfelszínt, melyek összsúlya elérheti az 1,6 tonnát.

Az űrszonda 1990 és 1999 között küldött észleléseket a Földre, és az 1999-es üzemen kívül helyezése óta folyamatosan „ereszkedik”, azaz Föld körüli pályája folyamatosan közeledik a légkörhöz.

A friss becsapódási információkról folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat, de kellő pontosságú adatokat várhatóan ez alakalommal is csak a légkörbe érkezést közvetlenül megelőzően tudnak majd adni a szakemberek. Az okos telefonnal rendelkezők számára pedig elérhető az űrteleszkóp útját követő applikáció is.